-Hát, ezek szerint nem. Azt se tudták, hogy én felkeltem.-mondtam neki, de egy-két könnycsepp így is lecsordult az arcomon.
-Héé Angie, nyugalom. Nem maradsz itt pár napra? Lehet jót tenne.-javasolta Allyson, mire én csak bólogattam. Még gyorsan hazaszaladtam pár cuccomért, bár az igazat meg vallva semmi kedvem nem volt hazamenni, de Ally elvitt kocsival. Bár ő nem jött be, amit meg is értek.
-Angela! Várj!-szólt utána Harry.
-Mit akarsz?-kérdeztem flegmán.
-Miért hallgatóztál?-vont kérdőre.
-Még te vonsz kérdőre, amikor te akartad a pasimat rávenni arra, hogy lefektesse Allyson?!-álltam neki ismét, de közbe Niall is előkerült.
-Hé, mi ez a... Angie?-akadt el a szava Mr. Horannak.
-Igen?! Én vagyok.-vágtam be flegmán.
-Kérlek beszéljük meg.-könyörgött.
-Ma biztos, hogy nem. De ha megengeditek megyek összeszedek pár cuccot.
-Hova mész?-Niall.
-Allysonnál alszom ma. És azt, hogy holnap hazajövök e vagy sem azt majd meglátom.
Bementem a szobámba az ajtót magamra csaptam. Írtam egy SMS-t Allynek, hogy ne aggódjon csak számon kértek, amire csak egy 'oké' volt a válasz. Na szóval miután magamra csaptam az ajtót elkezdtem sírni. A pakolás ment ahogy ment, de a könnyeim, mint a zápor úgy hullottak. Arra lettem figyelmes, hogy valaki megpróbál átölelni. Mikor ránéztem egyenesen egy kék szempárral találtam szembe magam. Láttam a szemében a megbánást és, hogy ő ezt nem akarta, de kibújtam az ölelésből.
-Minek jöttél utánam?-kérdeztem, de még mindig sírtam.
-Mert látom, hogy semmi sem oké. Beszéljük meg, kérlek.
-Nem Niall. Ma nem. Majd esetleg holnap oké?
-Hát ha így akarod.-mondta, én meg megfogtam a cuccom és elmentem.
Mikor beszálltam a kocsiba elkezdtem sírni. Allyson nem szólt semmit csak indított és mentünk. Még benéztem az ablakon és láttam, hogy Niall is sír.
*Niall Horan*
Elment. Hogy lehettem ekkora barom? Miért nem maradtam ott mellette? Egyáltalán miért kellett nekem Hazzal erről beszélni? Tudtam, hogyha Ang meghallja akkor mindent félre fog érteni, de én nem akartam Allysonnal lefeküdni csak Harry. Nem is tudom mi lesz velem. Láttam, hogy sír, hisz még rám nézett mielőtt elment. Hogy lehetek ekkor barom? Csak ömlöttek a könnyeim. Könnyes szemmel fogtam meg a telefont és néztem a hátterem, amin én és Angie vagyunk. Olyan boldogok voltunk még akkor. Most meg! Minden a feje tetejére fog állni. Hirtelen azt vettem észre, hogy SMS-t írok Angienek. Majd mikor elküldtem kaptam egy gyors választ:
" Niall, kérlek ne most. Hidd el nekem se jó ez, de 1 éjszakát kibírsz. Át kell gondolnom sok mindent érted? Szeretlek, de kérlek várj holnapig."
A szívem szakadt meg mikor ezt elolvastam, de még azért írtam neki:
"Rendben, de gyere haza minél hamarabb."
Gyors választ kaptam rá.
"10-re otthon vagyok."
És abba hagytam. Aludni még nem tudtam, de valahogy sikerült.
*Reggel*
Éreztem, hogy valaki ott van mellettem, de nem akartam megfordulni. Angie parfümjének az illatát éreztem, de nem akartam elhinni.
-Niall, tudom, hogy fent vagy kelj fel!-hallottam meg Angie hangját.
-Úristen! Angie!-örültem meg és fagytam is le egyben. Nem úgy volt, hogy 10-re jön haza?
-Na mi az nem is örülsz nekem?-tette a cuki bánatos pofáját.
-De örülök csak nem értem. Hogy hogy ilyen ébresztést kapok mindazok után amik történtek?
-Figyelj átgondoltam és miután láttam a szemedbe a megbánást rájöttem, hogy mindenki követhet el hibákat. És mert szeretlek!-csókolt meg, amit szívesen viszonoztam és magam mellé húztam. Olyan erősen öleltem ahogy csak tudtam. Igaz csak 1 éjjel nem volt mellettem, de nekem ez olyan volt, mintha 1000 év lett volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése